Diakónus
Az a parancsolatunk is van ő tőle, hogy a ki szereti az Istent, szeresse a maga atyjafiát is. (1Jn 4,21)
A szeretetnek mindig kölcsönösnek kell lenni. Isten megelőlegezte ezt a szeretetet, mert Ő előbb szeretett minket, elküldte erre a földre értünk Szent Fiát, Jézus Krisztust. Ezt azért tette, hogy példát mutasson nekünk, mint ő, szeretettel forduljunk egymáshoz. Ez a legnagyobb dolog a világon, mert mindent legyőz a szeretet, még az ellenséges indulatú embert is. Az az indulat legyen bennünk, ami volt a Krisztus Jézusban. Különösen fontos ez mostanában. Nagyon fontos a testvéri szeretet gyakorlása, mert ez köti össze legszorosabban az embereket. Akik szeretetben vannak egymással, azok tudnak együtt gondolkodni, beszélgetni, imádkozni. Vegyük komolyan János apostol üzenetét: Aki szeret, az kedveséért viseljen el minden bajt és keservet, és a kellemetlenségek miatt ne szakadjon el tőle.
Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket a megtérésre. (Lk 5,32)
Uram, Krisztus Jézus!
Köszönöm Egyetlen Uram, hogy Te még akkor is szeretsz bennünket, ha mi emberek hátat fordítunk neked.
Ámen