Diakónus
Most hát a cselekvést is vigyétek végbe; hogy a miképen az akarás készsége, azonképen a végrehajtás is ahhoz képest legyen, a mitek van. (2Kor 8,12)
Mai Igénk az adakozás mértékéről szól. A keresztyén ember számára Krisztus a példa mindenben. De a magukat Jézus Krisztus tanítványának tartó emberek gyülekezetbe járnak és adakoznak is? Hiszen mindez természetes a hívő életünkben. Ám egyre többeknek nem az. Vajon ők hogyan gondolják az Isten népéhez való tartozást és az adakozásban való részvételt? Mi a mértéke adományainknak? Az Ige azt mondja: amink van, abból adjunk. Ez olyan egyértelműnek tűnik, de nem így szoktunk cselekedni? Időnként bizony nem. „Adnék én, ha több lenne.” „Ha megnyerném a lottó ötöst, sokat adnék.” Ebben a témakörben ez két jellemző gondolat. Két jellemzően téves gondolat, és van még jó néhány ilyen. Ugyanis amink nincs, abból nem adhatunk. Amink van – legyen az emberileg sok vagy kevés – abból adjunk jó szívvel. Isten iránt hálás lélekkel, ne másokhoz mérjük adományainkat, hanem ahhoz, amit nálunk helyezett el az Úr.
Mert nem úgy, hogy másoknak könnyebbségük, néktek pedig nyomorúságtok legyen, hanem egyenlőség szerint; e mostani időben a ti bőségtek pótolja amazoknak fogyatkozását; Hogy amazoknak bősége is pótolhassa a ti fogyatkozástokat, hogy így egyenlőség legyen; A mint megvan írva: a ki sokat szedett, nem volt többje; és a ki keveset, nem volt kevesebbje. (2Kor 8,13)
Uram, Krisztus Jézus!
Köszönöm Egyetlen Uram, az anyagi javakat, melyeket nálam helyeztél el.
Ámen
