Diakónus
Adj jelt nékem javamra, hogy lássák az én gyűlölőim és szégyenüljenek meg, a mikor te Uram megsegítesz és megvigasztalsz engem. (Zsolt 86,17)
Mikor voltunk utoljára lelkileg igazán mélyen, és mi volt a reakciónk? Lehet az a kiakadástól a kifakadásig, az átkozódástól a tombolásig, a széteséstől az imádságig sok minden. Isten gyermekeinek is vannak nehéz helyzetek az életében. Igazán embert próbálóak is akadnak köztük. Olyanok, melyek földrengésszerűen döntenek-borítanak mindent az életünkben. A mai Zsoltár szerzője ilyen helyzetben van. Mit tesz? Imádkozik, az Úr elé viszi gondját. Mert ez az egyetlen igazán helyes reakció. Istennek nem utólag jutnak eszébe a dolgok, ő jó előre megtervez mindent. Bennünket is céllal tervezett, és Ő, Aki elkezdte bennünk a munkát, el is végzi azt. Ezért ne engedjük, hogy a félelem megállítson, inkább ösztönözzön bennünket arra, hogy felálljunk és továbbinduljunk.
Mert nem kaptatok szolgaság lelkét ismét a félelemre, hanem a fiúságnak Lelkét kaptátok, a ki által kiáltjuk: Abbá, Atyám! (Róm 8,15)
Uram, Krisztus Jézus!
Köszönöm Egyetlen Uram, hogy mélységeimben is csak Reád tekinthetek.
Ámen
