Diakónus
"És lőn azoknak száma, a kik kezökkel szájokhoz véve nyaldosák a vizet, háromszáz férfiú, a nép többi része pedig mind térdre esve ivott. És monda az Úr Gedeonnak: E háromszáz férfiú által szabadítlak meg titeket, a kik nyaldosták vala a vizet, és adom Midiánt kezedbe; a többi nép pedig menjen el, kiki a maga helyére." (Bír 7,7)
Amikor Isten megteremtette az embert, akkor a saját képmására teremtette. Az volt az akarata, hogy az ember mindig legyen emberséges és a másik emberben is ismerje fel Isten teremtési akaratát. Ez erősíti a másik ember iránti szeretetünket. Az ember mégis nagyon sokszor letér Isten bölcs és megváltó útjáról. Levetkezi emberségességét és istentelenség mutatkozik ilyenkor a viselkedésében. A mai igeversek egy régi történelmi helyzetet írnak le, amely azóta is visszaköszön. Az emberi nemzetség kisebb része emberséges. Sokszor a nagyobb rész embertelensége nem is erőszakban mutatkozik meg, hanem abban, hogy nem tudnak emberséges módon viselkedni. Elvetik emberi méltóságukat, azt az istenképűséget, amit az ember a teremtéskor nyert. Az emberi társadalom nagyobb része elveti magát Istent is. Nekünk a legnagyobb leckét Szent Fia tanította meg az önfeláldozó felebaráti szeretetről. Nem várhatjuk, hogy majd óriási embertömegek fogják megváltoztatni a világot és igazságosabbá fogják azt tenni. Egyszerűen azért, mert kevesen értékelik igazából az emberséget, kevesen akarnak emberségesek lenni. Igaz ez minden társadalmi rétegre, sajnos a magukat vezetőnek mondottak nagy részére is. Mi inkább tartozzunk a „háromszáz kiváló” közé, ahol az igazi vitézség az emberség és az igazi nemesség a felebaráti szeretet.
Jer, menjünk át ezeknek a körülmetéletleneknek előőrséhez, talán tenni fog az Úr érettünk valamit, mert az Úr előtt nincs akadály, hogy sok vagy pedig kevés által szerezzen szabadulást. (Sám 14,6)
Uram, Krisztus Jézus!
Köszönjöm Egyetlen Uram, hogy tanítasz az emberségre.
Ámen
