Diakónus
Nagy próféta támadt mi köztünk; és: Az Isten megtekintette az ő népét. (Lk 7,16)
A próféta görög szóból származik, ami azt jelenti, hogy valamit előre megmondani, előre megjelenteni. Keresztelő János az utolsó próféta, mert Jézus Krisztus megjelenésével a próféták küldetése lejárt. Az összes prófétai tiszt eggyé válik a Krisztus személyében. Az Őt megelőző időkben a próféciák mind Őróla szóltak, amikor pedig megjelent, a próféták elhallgattak. Nem tükör által és homályosan, hanem tisztán, világosan szól mindenről, ami most körülvesz bennünket, és ami eljövendő számunkra. Krisztus Jézus maga is prófétának tartja magát, hiszen azt mondta: „Nincsen próféta tisztesség nélkül, hanem csak az ő hazájában és házában.” (Mt 13,57) Ugyanakkor Jézus több a hajdani prófétáknál. Ők alkalmi megbízást kaptak arra, hogy átadják az embereknek Isten üzenetét. Jézus, mint az Atya dicsőségének visszatükröződése és valóságának képmása (Zsid 1,3), hitelesen tárja elénk az Atya akaratát: „Aki engem látott, látta az Atyát.” (János 14,9)
A kereszt az atyai házra kifüggesztett lámpa, amely a tékozló fiúknak világít, hogy hazataláljanak. (Spurgeon)
Uram, Krisztus Jézus!
Köszönöm Egyetlen Uram, hogy terveidben én is benne vagyok.
Ámen

