Diakónus
Az Úr az én pásztorom. (Zsolt 23,1)
Mai Igénk sokak kedvenc zsoltárából való. Az Úr az én pásztorom. Aki nem jut el idáig, az onnan ismerheti fel az Urat még meg nem találó állapotát, hogy egyik helyről a másikra rohangálva keresi a helyét. Sehol sem elég „füves” a „legelő”. A „csendes” vizet nem igazán kedveli. Lelke nem nyer felüdülést, hanem háborog. A „halál árnyéka völgyében” fél, hiszen egyedül került oda, nem az Úr társaságában. A pohara csordultig van, de nem azzal, amivel az Úr töltötte tele. Sokkal inkább azzal az összepancsolt masszával, amivel úton-útfélen kínálgatják, és amihez még a saját főzetéből is hozzáad. Nekünk vajon pásztorunk az Úr? Nem félünk semmi bajtól, mert tudjuk, hogy Ő velünk van? Ha valami nem stimmel, ne Őt hibáztassuk. Hinni annyit tesz, mint teljesen bízni Isten Fiának személyében, érdemében és hatalmában.
Bizonyára jóságod és kegyelmed követnek engem életem minden napján, s az Úr házában lakozom hosszú ideig. (Zsolt 23,6)
Uram, Krisztus Jézus!
Köszönöm Egyetlen Uram a Benned kapott megelégedett életet.
Ámen
