Diakónus
„Ez a reménység lelkünknek biztos és erős horgonya, amely behatol a kárpit mögé, ahová elsőként bement értünk Jézus…” (Zsid 6,19-20)
Rengeteg kutatás zajlik világszerte, hogy a fiatalok miért lesznek kábítószerfüggőkké, miért használ egyre több ember pszichiátriai gyógyszert mentális problémáira, miért nyúlnak növekvő számban emberek az alkoholos üvegekhez. Ezen kutatások eredményei egyetlen pontban találkoznak, úgymint a reménytelenség. Aki már nem is remél gyógyulást, az egyre mélyebbre sodródik. A remény hal meg utoljára – e köznapi mondásunknak nagy igazságtartalma van. Valóban, míg a remény nem hagyja el az embert, addig küzd, addig lát a szeme előtt egy célt, amiért érdemes kitartani. De ahol az meghal, ott nehéz a szakadék széléről a visszakapaszkodás. A biztos és erős horgonyként megtartó reménység Isten örök dicsőségéhez köt bennünket, ahová értünk elsőként ment be Krisztus Jézus. Jézus előfutárként már odarögzítette életünket a mennyei hajlékba. Reménységük által mind közelebb visz hozzá bennünket.
A hit átveti magát az idő korlátján és diadalénekbe kezd, amikor a csata még javában zajlik. (Spurgeon)
Uram, Krisztus Jézus!
Köszönöm Egyetlen Uram, hogy életemet kezedben bizton tudhatom.
Ámen.
