Diakónus
„Ügyeljetek arra, hogy a keserűségnek a gyökere felnövekedve kárt ne okozzon..." (Zsidók 12:15)
Az árulás az, amit mások tesznek velünk, a keserűség pedig az, amit mi teszünk önmagunkkal. A földi életben lehetetlen elkerülni a fájdalmakat. Lehet az egy hajdani munkatárs, egy alkalmazott, vagy egy magát főnöknek képzelő, aki mindent összekavar törtetésekor. Vacsora közben Jézus ezt mondta tanítványainak: „…közületek egy… el fog árulni engem” (Márk 14:18). Vannak, akik ma "megcsókolnak", holnap pedig belénk rúgnak... Jézus azonban nem adta meg magát a keserűségnek. Azért, mert tudta, hogy a Júdás csókja vezeti el Őt rendeltetéséhez. Krisztus Jézus az embereket a bennük rejlő lehetőségek fényében nézte, nem a problémáikon át. Nekünk is így kell néznünk másokat. Ezért írja Pál apostol: „Minden keserűség, indulat, harag, kiabálás és istenkáromlás legyen távol tőletek minden gonoszsággal együtt. Viszont legyetek egymáshoz jóságosak, irgalmasak, bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek a Krisztusban.” (Efezus 4:31-32). Szabaduljunk meg tehát a keserű szavaktól.
