Diakónus

„Nem veszendő dolgokon, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg atyáitoktól örökölt hiábavaló életmódotokból, hanem drága véren, a hibátlan és szeplőtelen Báránynak, Krisztusnak a vérén.” (1Pt 1,18-19)

Isten kincseinek csodálatos jellemzői vannak. A Békesség - aki átveszi, ezt kapja. A Türelem - aki befogadja, ezt kapja. Jóság, szeretet, megelégedettség, nyugalom - aki Őt tekinti Egyedüli Urának, ezeket kapja. A mai életünkből mintha hiányoznának ezek az értékek. Pedig meg kell találnunk ezeket a kincseket, nehogy az Úr Jézus tegye el mi helyettünk. Azokat a kincseket, amiket pedig nekünk szánt. Amit az Ő drága vérén szerzett meg az övéinek. 

A ki eleve el volt ugyan rendelve, a világ megalapítása előtt, megjelent pedig az idők végén ti érettetek. (1Pét. 1,20)

Uram, Krisztus Jézus!

Köszönöm Egyetlen Uram a Véled való kapcsolatot.

Ámen