Diakónus

Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. (Jn 3,16)

Isten szerető Isten, szereti a teremtett világot és abban bennünket, embereket is. Az embernek szüksége van erre a szeretetre. De az, hogy az Isten szeret, még nem segít rajtunk egymagában. Ezért mondja Krisztus Jézus azt a nagyon fontos mondatot az emberről, hogy aki hisz Őbenne, Jézusban, annak örök élete van. Isten legnagyobb ajándéka nem az egészség, nem a biztos anyagi helyzet, nem a család, ezek  mind-mind ráadásul adatnak nékünk. Isten legnagyobb ajándéka az áldozatban, a keresztáldozatban megmutatott szeretete, aminek célja az örök életünk.

A ki pedig az igazságot cselekszi, az a világosságra megy, hogy az ő cselekedetei nyilvánvalókká legyenek, hogy Isten szerint való cselekedetek. (Jn 3,21)

Uram, Krisztus Jézus!

Köszönöm Egyetlen Uram áldozatodat.

Ámen