Diakónus
És lészen, hogy mindaz, a ki az Úrnak nevét segítségül hívja, megtartatik. (ApCsel 2,21)
Manapság azt látjuk, ahogy a gyermekek rákényszerítik akaratukat a szülőkre, látjuk a fiatalokat cél nélkül kallódni a világban. Látjuk a megfásult idős nemzedéket, látunk magunk előtt egy irgalomtól, lélektől mentes világot. Mikor volt utoljára, hogy kiszakadt a belsőnkből: itt és most tenni kell valamit, ez így nem maradhat tovább? Elmúltak ezek az ifjúsággal együtt? Már nincsenek nagy álmaink, de vannak helyette csalódásink, kudarcaink és lemondásaink? Már nincsenek világmegváltó gondolataink, csak fásult fáradságunk? Elfáradt, megüresedett bennünk a lélek? A pünkösd csodája Joél szavaiban adatik nékünk. A gyermekek Isten akaratát jelentik ki, az ifjak célt látnak maguk előtt, a vének sem fásultan élik az életüket. Ez történik, amikor kiárad Isten Szentlelke. A döntés a miénk, oda állunk-e ahol Isten ígéretében bízva összefognak az emberek?
Mert néktek lett az ígéret és a ti gyermekeiteknek, és mindazoknak, kik messze vannak, valakiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk. Sok egyéb beszéddel is buzgón kéri és inti vala őket, mondván: Szakaszszátok el magatokat e gonosz nemzetségtől! (ApCsel 2,39)
Uram, Krisztus Jézus!
Köszönöm Egyetlen Uram, hogy adtál tehetséget és lehetőséget.
Ámen
