Diakónus
2020.05.30 10:27
Az elveszettet megkeresem, az eltévedtet visszaterelem, a sérültet bekötözöm, a gyengét erősítem, a kövérre és az erősre vigyázok; úgy legeltetem őket, ahogy kell. (Ez 34,16)
Isten hű irányításának csodálatos jele az, hogy az elveszettet megkeresi. Bármilyen sok juha legyen is, nem nyugszik bele abba, hogy egy is elvesszen azok közül. Ha valami tárgyat elveszítünk, akkor hozzáfogunk megkeresni. Mennyivel inkább keresnünk kell azt az elveszett embert, azt az elveszett lelket, aki tévúton bolyong. Isten erre mutat nekünk példát. Krisztus Jézus egy Vele kapcsolatban levő, Vele járó, szabad, boldog emberré akar tenni. Olyanná, aki Ura irányítása alatt teljes szabadságban él.
Én, az Úr, az ő Istenök, velök vagyok, és ők népem, Izráel háza, ezt mondja az Úr Isten; Ti pedig az én juhaim, legelőm nyája vagytok, emberek vagytok, én pedig Istenetek, ezt mondja az Úr Isten. (Ez 34,30)
Uram, Krisztus Jézus!
Köszönöm Egyetlen Uram, hogy engem is megkerestél és Magadhoz vezettél.
Ámen