Diakónus
Az Úr harcol értetek, ti pedig maradjatok veszteg! (II.Móz. 14.14.)
Sokszor próbálkozott már az ember a bizonytalanság kínos világában rendet teremteni. Válságokat próbálunk megoldani emberi eszközökkel, esetleg kezelni, de siker nélkül. A békénket keressük, megoldást bajunkra, gyógyírt a betegségünkre, a járványokra. Azt gondoljuk, hogy egy ilyen beteg világban lehetünk és maradhatunk egészségesek. Harcolunk, mert küzdelem van a világban. Harcol az orvos, az ápoló, rendőrök, önkéntesek, boltosok, tanárok, szülők és gyerekek, mindannyian valahogyan. Minden harc más, és ez a harc nemcsak külsőnket, hanem bensőnket, a lelkünket megpróbáló is. Mózes könyvéből így szól számunkra a bíztatás, ez lehet a reménységünk: Az Úr harcol értetek, ti pedig maradjatok veszteg! (2Móz.14.14.) Isten hallja könyörgéseinket, az erőfeszítéseinket. Ez a reménységünk, hogy Isten harcol értünk, mindannyiunkért. Mert gyógyulnunk kell lelkünkben ebben az elposványosodott világban. A mi Egyetlen Urunkra, Istenünkre nézzünk, rögtön nem fog fázni a lelkünk. Feltöltekezünk erővel, bölcsességgel, hittel és reménységgel. Azért, hogy mindezekkel szolgáljunk ebben a magából is kifordult világban.
Mert a kik törvény cselekedeteiből vannak, átok alatt vannak; minthogy meg van írva: Átkozott minden, a ki meg nem marad mindazokban, a mik megirattak a törvény könyvében, hogy azokat cselekedje. Hogy pedig a törvény által senki sem igazul meg Isten előtt, nyilvánvaló, mert az igaz ember hitből él. (Gal. 3,10)
Uram, Krisztus Jézus!
Köszönöm Egyetlen Uram, hogy Benned élhetek.
Ámen.
