Diakónus
Mivel úgy látta az asszony, hogy jó volna enni arról a fáról, mert kedves a szemnek, és kívánatos, mert bölccsé tesz, szakított annak gyümölcséből, és evett. Adott a vele levő férjének is, és ő is evett. Ekkor megnyílt mindkettőjük szeme, és észrevették, hogy mezítelenek. Fügefalevelet fűztek hát össze, és ágyékkötőket csináltak maguknak.” (1Móz 3,6-7)
Az első emberpár bűnbe esésének történetét leíró bibliai szakasz tanulságos. A kígyó találkozik az asszonnyal. Tudjuk, hogy „jó erkölcsöt megrontanak rossz társaságok.” A találkozásaink formálnak minket is. De a bűneset nem csak a Sátánnal való találkozásról szól, hanem a bűnnel való találkozásról is. Az Isten közelében élő ember csak a jót ismerte. Isten elhalmozta az embert a jóval, hogy azt ismerje és ne akarjon mást. Gyönyörködjön a jóban, élvezze Isten jelenlétét. A Sátán pedig elé hozta a rosszat, a bűnt, az engedetlenséget, a gonoszságot. A Sátán ismeretlent kínált Évának. Bizonytalant mutatott neki, de csábítónak állította be. Bölcsességnek mutatta a legnagyobb ostobaságot. Mégsem lehet az egész ősbűnt a Sátán nyakába varrni. Hiszen a döntést mégiscsak az ember hozta meg. Nagyon jól tudták, hogy melyik fának a gyümölcsét eszik. Ez a történet rólunk, mindannyiunkról szól. Mi is magunk döntünk, amikor Istennek engedetlenek vagyunk. Időnként mi is szembefordulunk szándékosan, és tudatosan az Úr akaratával. Figyeljünk hát arra, hogy miként döntünk a nekünk felkínált lehetőségekre válaszolva. E világ fejedelmei minket is ámítanak, amikor tudálékosan mosolyogva bölcselkedni próbálnak és egy jobb életről beszélnek. Mi inkább ragaszkodjunk Isten szavához. Ne térjünk le az Egyetlen Igazság útjáról sem jobbra, sem balra!
Nyitott sír az ő torkuk; nyelvökkel álnokságot szólnak; áspis kígyó mérge van ajkaik alatt. (Róm 3,13)
Uram, Krisztus Jézus!
Köszönöm Egyetlen Uram, hogy találkozhattam Veled.
Ámen
