Diakónus
„Ha nem jön velünk a Te orcád, akkor ne is vigyél tovább bennünket.” (2Mózes 33,15)
Izrael népe a pusztában vándorolt. Isten megígérte nekik, hogy új földet, új országot kapnak: Kánaán földjét. Az út hosszúra sikerült a nép hitetlensége és lázadozásai miatt. Mózes könyörög a népért, ekkor hangzik ez a mondat: „Mózes azt mondta (Istennek): Ha nem jön velünk a Te orcád, akkor ne is vigyél tovább bennünket.” Az imádság az a formája a beszélgetésnek, amikor feltárhatjuk a szívünket Isten előtt. Az imádságot azért adta Teremtő Istenünk, hogy éljünk vele. De sokan ma is belenyugodnak a betegségbe, a gyászba, a keserűségbe, az egyedüllétbe, a lehetetlenségbe. Pedig Istennél semmi sem lehetetlen! Krisztus Jézus így biztat bennünket: „Kérjetek, és adatik nektek, keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek. Mert aki kér, mind kap, aki keres, talál, és a zörgetőnek megnyittatik.” (Máté 7,7-8.) Sokan úgy szereznek sikereket, embereket, kiváltságokat, ügyeket, hogy az Isten nem megy velük. Nem törődnek azzal, hogy milyen áron, de megszerzik azt, amit a szemük kíván, és a telhetetlen vágynak élnek. De amire Isten ezt mondja: „én nem megyek veled.” az biztos, hogy nem lesz benne örök öröm és békesség.
És monda az Úr: Ímé van hely én nálam; állj a kősziklára. És mikor átmegy előtted az én dicsőségem, a kőszikla hasadékába állatlak téged, és kezemmel betakarlak téged, míg átvonulok. (2Móz. 33,21)
Uram, Krisztus Jézus!
Köszönöm Egyetlen Uram, hogy figyelemmel kíséred az életemet.
Ámen
