Diakónus
„Mert csak én tudom, mi a tervem veletek – így szól az Úr –: jólétet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövő az, amelyet nektek szánok.” (Jeremiás 29,11)
Ez a mondat csodálatos bátorítás a fogság nyomorúságában tengődő nép tagjai számára. De a mában, mi is komolyan és magunkra vehetjük ennek tartalmát. Isten tervez velünk. Ha ez nem így lenne, mit sem érne az életünk és abban mindaz, amit mi eltervezünk. A célok és tervek nélküli emberi élet meddő. De ugyanígy, az Istent a terveiből kihagyó ember hatalmas hibát követ el. „A boldog élet nem más, mint az önmegvalósítás” – mondja végső soron a maslowi-piramis. Aki ezt gondolja, az nagyon téved. A Biblia szerint a boldog élet Isten megismerését jelenti. A Vele való kapcsolatunkat, velünk való terveinek megértését és megvalósítását. Aki bennünket megalkotott, Ő tudja, hogy mi dolgunk a világon, hogy mi a személyes küldetésünk. Az Ő terveit kell megvalósítanunk, a kérdés csupán az, hogy vajon így teszünk-e?
Egyetlen Maslow féle szükséglet sem elégíthető ki a hit, kapcsolatok, együttműködés és kommunikáció nélkül. (Goldstein)
Uram, Krisztus Jézus!
Köszönöm Egyetlen Uram, hogy terved van velem.
Ámen

