Diakónus
Mert valamikor mi is esztelenek, engedetlenek, tévelygők voltunk, különféle kívánságok és élvezetek rabjai, gonoszságban és irigységben élők, egymástól gyűlöltek és egymást gyűlölők. (Tit 3,3)
Isten nem ezt vagy azt az embert szereti. „Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk.” (Rm 5,8) Az esztelen, irigy, gyűlölködő természetünk sem képes megváltoztatni Istennek azt az akaratát, hogy mentőövet dobjon nekünk. Krisztus keresztje kijárta az irgalmat a mennyei bíróságon. Olyan piszkos a lelkünk, de a Szentháromság harmadik személye, a Szentlélek, mint egy újszülött gyermeket: megfürdet minket. Egyre kevésbé kívánkozunk vissza a porba, a szutyokba. Egyre bántóbb azok magamutogató ostobasága, akik még nem jöttek ki onnan. Imádkozunk azért, hogy Isten minél előbb kiemelje őket is. Aki átérezte már ezt a minőségi megtisztulást, az tudja, mivel tartozik érte.
„Akaratom sosem oda kívánkozott, ahova Isten ujja mutatott.” (Ibsen)
Uram, Krisztus Jézus!
Köszönöm Egyetlen Uram, hogy jóságodban engem is részesítesz.
Ámen
