Diakónus

 „Isten szeretet.” (1Jn 4,16)

Sok tulajdonsága van Istennek. Igaz rá, hogy mindenható, mindenütt jelenvaló, igazságos, hatalmas, kegyelmes, és még lehetne folytatni a felsorolást, de a lényege a szeretet. Erről szól a Karácsony. „Mert úgy szerette Isten e világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hiszen Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn 3:16) Ez a mondat egy olyan a múltban megkezdett cselekményre utal, amely a jelenben is tart. A Karácsony Isten Szeretetének Ünnepe. Mindenkinek eltorzul a karácsonya, ha valaki kiemeli belőle az Istent. Úgy marad belőle aztán az a szeretet ünnepe, amelyben az ember elkezdi önmagát dicsőíteni és a saját szeretetét, esetleg szeretteit ünnepelni. Fájdalmas hangsúlyeltolódás ez. Én személyesen tapasztalom meg naponta az Egyedüli Uram, Krisztus Jézus szeretetét. Az, hogy az emberek szeretik egymást az nem az ünnep oka, hanem a következménye kell legyen. Mily csendesen, mily halkan jő a csodás ajándék: Isten áldása betölti az emberek szívét. Nincs fül, mely hallja jöttét, de ha a bűn elgyötört, és megtört szíved behívja Őt, Jézus Krisztus a Békesség Fejedelme hozzád is belép.

"És mi láttuk és bizonyságot teszünk, hogy az Atya elküldte a Fiút a világ üdvözítőjéül." (1Jn 4,14)

Uram, Krisztus Jézus!

Köszönöm Egyetlen Uram, hogy mindig velem vagy. Ez az igaz ajándék számomra.

Ámen