Diacon
„De az elbukottak is, ha nem maradnak meg a hitetlenségben, beoltatnak majd, mert Istennek hatalma van arra, hogy ismét beoltsa őket”. (Róma 11,23)
Isten előtt senki sem kérkedhet azzal, hogy ő szent gyökérből táplálkozik, ezért neki mindent szabad. Ezek az ágak hamar kitöretnek, ha a hitetlenség eluralkodik rajtuk. Nem számít az, hogy régi református gyökerei vannak és azt gondolja, hogy ez elég az üdvösséghez. Személyesen kell megvallani bűneinket és személyesen kell döntenünk Jézus Krisztus mellett. Viszont olyanok is beoltatnak a szelíd olajfába korábbi vad létük ellenére, akik nem rendelkeznek ősi református hittel. Akik elfogadják Jézus Krisztust személyes megváltójuknak, azok üdvözülnek. Istennek van hatalma arra is, hogy a bűnbánónak megváltoztassa az életét. Ez a mi reménységünk, mert Isten nem vet el bennünket örökké. Éljünk ezzel a lehetőséggel és másokat is biztassunk arra, hogy merjék vállalni a hívő életet. Jézus Krisztus követésekor csodákat tapasztalhatunk meg a mindennapi életben, ráadásként pedig elnyerjük az örök életet Isten országában jutalmul.
Minden igazság csupán kinyújtott ujj, mely Jézusra mutat, aki az Igazság.
Uram, Krisztus Jézus!
Köszönöm, hogy személyes Megváltóm vagy. Segíts Egyetlen Uram, minél többeket erre a bizonyosságra.
Ámen