Diacon
Ezek valamennyien egy szívvel és egy lélekkel kitartóan vettek részt az imádkozásban, az asszonyokkal, Jézus anyjával, Máriával és testvéreivel együtt. (ApCsel 1,14)
Majdnem kétezer évvel ezelőtt, amikor Jézust felhő takarta el a tanítványok szeme elől, ők pedig visszamentek Jeruzsálembe, felmerült a kérdés, hogy most mit csináljanak? Nem tudták, hogy tíz nap múlva jön el az Atyával és Jézussal egylényegű, velük azonos Isten-személyiség, a Szentlélek. Hitték, hogy eljön a Szentlélek, hiszen maga Jézus mondta nekik. De addig mivel töltsék az időt? Mi legyen? A figyelmes csend idejében Istent kell megkérdezni. Mire készül Ő, és mire készüljenek azok, akik elhatározták, hogy Reá hallgatnak? Ennek az egyszerű felismerésnek a gyümölcsét olvashatjuk: „egy szívvel és egy lélekkel kitartóan vettek részt az imádkozásban”. Amikor Ő bármit is kijelent, megértet velünk, az felkavarja, más irányba igazítja a dolgainkat. Aki Isten közbelépésére vár, azt nem idegesíti a várakozás. Az nem fél.
„A gyökerek a földben sosem várnak jutalmat, amiért az ágakat termékennyé teszik.” (Rabindranath Tagore)
Uram, Krisztus Jézus!
Köszönöm, hogy tanítasz csendesen várni is. Köszönöm Egyetlen Uram, hogy már nem félek senkitől, semmitől.
Ámen
