Diacon
Az ÚR az én pásztorom, nem szűkölködöm. Füves legelőkön terelget, csendes vizekhez vezet engem. (Zsolt 23,1-2)
Füves legelőkön nyugtat engem. Áldott időszak a bárányok számára a tavasz, amikor kizöldül a legelő. A pásztor ezen a füves legelőn nyugtatja meg nyáját. Nem tereli őket a kopár sziklákra, a fű nélküli letaposott útra, hanem a füves legelőre. Amilyen csodálatosan gazdag és szép a füves legelő májusban, amikor a nap heve még nem szárította el, éppen olyan csodálatos és gazdag a hívő élet is. Amilyen boldogan legel a nyáj a gazdag legelőn, éppen olyan boldogan örül a lélek, amikor az Ige áldott legelőjére rátalál. Isten azt szeretné, ha mi az Ő szavát úgy a szívünkbe fogadnánk, mint amilyen szívesen a juhok a friss füvet lelegelik. Ha mi az Isten ígéreteit elfogadjuk, és abba belenyugszunk, akkor hasonlóak leszünk a bárányokhoz. Egyszerre megtaláljuk mindazt, amire csak vágytunk: Isten békességgel, örömmel, elégedettséggel ajándékoz meg.
Mert boldog az az ember, ki dicsér tégedet, És kóstolgatja mindennap szent beszédedet;
Hát legeltesd igéddel bolygó nyájadat, És terelgesd lelkeddel juhocskáidat.
Szent Lelked töltsd ránk ki, mint hajnal harmatát, És adj fejünkre tőled nyert ékes koronát,
Hogy áldozatra felgyúlt megszentelt életünk Oltárodon elégjen, Királyunk, Mesterünk!
(Református énekeskönyv 229. dicséret)
Uram, Krisztus Jézus!
Köszönöm, Egyetlen Uram, hogy Te terelgetsz engem.
Ámen
