Diacon
„Amikor Jézus közelebb ért, és meglátta a várost, megsiratta, és így szólt: Bárcsak felismerted volna ezen a napon te is a békességre vezető utat!” (Lk 19,41-42)
A lenne meg a volna a nincsnek sógora – mondja nagyon bölcsen egy szólás-mondás. Amikor a bárcsak szavacskával kezdünk mondatot, alapvetően valamilyen hiányunkról beszélünk. Bárcsak élne még, akit szerettem, bárcsak meggyógyulnék, bárcsak több pénzem lenne, bárcsak békében élnének az emberek... Csak vágyak, de egyre inkább tapasztaljuk, hogy nem valóság. Jézus szájából a szent város, Jeruzsálem felett sirató beszéd keretében hangzik a bárcsak szócska óhajtása. Isten Fiának is van hiányérzete. Még sír is az ünnepelt, nem örömében, hanem hiányérzetében, szomorúságában. Mert Jézus mögé lát a látszatnak, látja a néhány nap múlva bekövetkező fordulatot, hallja a gyűlölettől feszülő majdani "feszítsd meg" kiáltásokat is. Bárcsak mi is ne csak testileg ünnepelnénk őt, ne csak a szánkkal dicsőítenénk az Élet Fejedelmét. Mert az üdvösség, az örök élet útja ma is csak a békesség útja lehet.
Aki ellenségeit nem szereti, és értük imádkozni nem tud, annak nem lehet igazi békessége. (Trudel)
Uram, Krisztus Jézus!
Köszönöm, hogy ismerhetem az Ige igazságát. Kérlek Egyetlen Uram, adj még kegyelmi időt, hogy naponként formálhassam magamban a példádat.
Ámen.
