Diacon
Aki ugyanis tejen él, járatlan az igazság igéjében, mivel kiskorú. A nagykorúaknak pedig kemény eledel való, mint akiknek érzékszervei a gyakorlat következtében már alkalmasak a jó és a rossz megkülönböztetésére. (Zsid 5,13-14)
Pál apostol leveleiben elmondja, hogy a gyülekezeti tisztségviselők hitben nagykorúak legyenek. Nem tehetünk úgy, hogy: „Válasszuk meg, hátha elindul járni az alkalmakra, és hát a kapcsolatai…” Lehet, hogy elindul, és ez nagyon jó, de ehhez minek megválasztani? Választani azokat kell, akik a hitben nagykorúak. Nem minden nagykorú lesz presbiter, diakónus, vagy éppen lelkipásztor, de minden lelkipásztornak, presbiternek és diakónusnak nagykorúnak kell lennie. Ez érvényes mindenkire, aki bármilyen szolgálatot vállal és végez a gyülekezetben. Hiszen, hogy végzünk gyermekszolgálatot, hogyan látogatunk beteget, ha nem vagyunk nagykorú keresztyének, ha nincs meggyőződéses Krisztusba vetett hitünk? Névjegykártyára írni, hogy presbiter, legfeljebb az illetőnek jelent státusz-szimbólumot. Krisztus Jézus szolgálatának a lényege: mindig fontosabb a másik, mint én. A diakónia eredetileg az asztalok körüli szolgálat volt. Ezt végezni azt jelentette: nem helyet foglalok, hanem hellyel kínálok másokat. De jó lenne így jelen lennünk a házasságban, családban, de még az idegenek között is.
Jézus Krisztustól, a hű tanútól, aki elsőszülött a halottak közül, és a föld királyainak fejedelme, aki szeret minket, és vére által megszabadított bűneinktől…: övé a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké. (Jel 1,5–6)
Uram, Krisztus Jézus!
Köszönöm, hogy szolgálatodba állítottál. Kérlek, Egyetlen Uram, mélyítsd a Tebenned való bizalmamat naponként.
Ámen
