Diacon
„Bűneim összecsaptak fejem fölött, súlyos teherként nehezednek rám.” (Zsolt 38,5)
Mindnyájan szeretjük a csendet. A csend nyugtatólag hat megtépázott idegeinkre. Csendes perceinkből szeretünk kizárni minden zavaró tényezőt. Tudunk-e ilyenkor Jézus csendjére hangolódni? Amely nem üres és tartalmatlan pihenés, nem nyugalom és bezárkózás, hanem csupa izzás. Jézus csendjében benne van a kitartó imádság és az engedelmesség. Ilyenkor érezzük magunkhoz talán a legközelebb. De érezzük-e, hogy mindez értünk történik? Jézus azért szenvedett, hogy a mi küzdelmünk ne legyen kilátástalan. Önimádatunk, családi összeférhetetlenségünk, hiúságunk, emberek fölötti titkos uralomvágyunk. Jézus így imádkozik: „Legyen meg, Uram, a te akaratod!” Isten akarata az, hogy minden ember üdvözüljön. (1Tim 2,4) A Teremtő Isten az ember életéért még egyszülött Fia szenvedését és halálát is eltűri. Az ilyen nagy szeretetre válaszolni kell. Bárcsak mindnyájan megéreznénk Urunk sürgető szeretetét. Bárcsak meghallanánk a csendességünkben megtérésre és követésre hívó szavát, és válaszolnánk rá engedelmességgel.
A bűnnek két helye van: vagy a nyakadon csüng, mint iszonyú kolonc, vagy Krisztus keresztjén, mint megbocsátott és elintézett dolog. (Luther)
Uram, Krisztus Jézus!
Köszönöm az értem való kereszthalálod. Kérlek, Egyetlen Uram, csendben fogadjam el újra és újra hálás szívvel áldozatod.
Ámen
