Diacon
Saul pedig egyetértett István megölésével... Kegyes férfiak azonban eltemették Istvánt, és nagyon megsiratták. (ApCsel 8:1-2)
Mai Igénkből kiderül, hogy az első keresztyének figyeltek egymásra. Istvánt, aki az első vértanúja volt a keresztyénségnek, eltemették. Ő egyike volt a korábban kiválasztott hét diakónusnak és az élete sem volt drága Jézusért. Tudta és hitte, hogy Krisztus is életét áldozta a világért, benne őérette is. Amikor megkövezik Istvánt a hitéért, két rövid mondatot mond: „Uram, Jézus, vedd magadhoz lelkemet! Uram, ne ródd fel nekik ezt a bűnt!” (ApCsel 7:59.60) Szavai egybecsengenek az Úr Jézus kereszten mondott könyörgésével: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!” (Lk 23:34) „Atyám, a te kezedbe teszem le az én lelkemet!” (Lk 23:46) István diakónust, megkövezik és meghal. De nem hagyják magára. Igénk azt mondja: „eltemették, és nagyon megsiratták.” (ApCsel 8:2) Nem a saját bőrüket mentik a tanítványok, hanem végtisztességet adnak Jézusba vetett hitéért elhunyt társuknak. Mert a hívő ember is szomorú, ha gyászol. Fájdalma van és vállalja azt is. Hiszi a feltámadást és a találkozás reménye él benne. Megrendülhetünk, fájdalmat élhetünk át, könnyezhetünk, de közben folyamatosan erőt meríthetünk Egyetlen Urunkból, a minden fölött hatalmat gyakorló Krisztus Jézusból. Istennek tervei vannak velünk. Az egyetlen út, ahogy a terv valósággá válik, ha megragadjuk a hitet, és az elkezdett bizodalmat mindvégig megtartjuk.
De miután hittek Filepnek, a ki az Isten országára és a Jézus Krisztus nevére tartozó örvendetes dolgokat hirdeti vala, megkeresztelkedének mind férfiak, mind asszonyok. (ApCsel. 8,12)
Uram, Krisztus Jézus!
Köszönöm Egyetlen Uram a bizonyosságot.
Ámen
