Diacon

2019.12.07 08:51

„Hálát adok az én Istenemnek, valahányszor megemlékezem rólatok…” (Fil 1:3)

Hálásak vagyunk-e a szeretteinkért?  Észrevesszük-e a jót, a pozitív dolgot a másik életében? Nem a tökéletest kell keresnünk a házastársunkban, a gyermekeinkben, vagy a munkatársainkban, a szomszédainkban, hanem azt, ami hálára indíthat, ami megköszönhető. Ha nem érzik a mellettünk élők, hogy fontosak nekünk, az tragédia. Azé, aki nem tud szeretni és azoké, akik nem kapnak szeretetet. Ám, ha hálásak vagyunk az Úrnak a családunkért, akkor ez nem fordulhat elő. Vajon, mi hogy szeretjük a családunkat? Vagy más szavakkal: mit élnek meg mellettünk családunk tagjai?   

A hálátlanság a kevélység leánya, s az egyik legnagyobb vétek; ha valaki háládatos jótevőinek, hálás lesz Istennek is, mert Istentől annyi jóban részesült és részesül a jövendőben is. (Miguel De Cervantes)