Diacon
Jézus így válaszolt: Én vagyok az út… (Jn 14,6)
Egy professzor beduin vezetővel vágott neki egy útnak a sivatagon keresztül. Mindenütt homok és homok, sehol semmi út, ami jelezné, hol kell továbbmenni. Megállt: „Nincs itt semmi, ami mutatná, hogy merre menjünk, nincs út, amin továbbhaladhatunk.” „Én vagyok az út” – mondta a vezetője. De mit is jelent az út? Az út összeköttetést jelent két hely között. Amikor a mában azt mondja nekünk Krisztus Jézus: Én vagyok az út… akkor azt mondja: Ő az összeköttetés köztünk és az Atya között. Az ember és az örökkévaló Isten között. És csak ez az egy összeköttetés van: az Úr Krisztus. Az igazi puszta a lelkünkben van, a gondolataink pusztája. Amikor csak a saját sérelmeinkre gondolunk. Amikor más gondolatunk sincs, csak a nekem, meg velem, és rólam. Ahogyan élünk, merjük-e mondani, hogy szeretünk és megértünk-e egyáltalán valakit is? Mérhetetlen puszta a hitbéli életünk, nincs közösségünk Jézussal. Halljuk meg az adventi üzenetet: Jézus Krisztus jön. Készítsük hát az útját!
Jézus, nyájas és szelíd, Láss meg engemet: El ne engedd, hű Megváltóm, Már kezemet! (Református Énekeskönyv 469. dicséret)
Uram, Krisztus Jézus!
Köszönöm Egyetlen Uram, hogy Te vagy az az út, melyen átmenve bizton' mennyei Atyámhoz jutok.
Ámen
