Diacon
„Nincsen üdvösség senki másban, mert nem is adatott az embereknek az ég alatt más név, amely által üdvözülhetnénk.” (ApCsel. 4,12)
A református ember fogadalomtételében könyörög azért, hogy Isten lépjen be az életébe, és maradjon vele. Úrvacsorát vesz. Jézus megízlelteti vele a közösséget. De némelyek eltünnek nem csak a templomból, száműzik Jézus tanítását és a Szentlélek emlékeztetését. Akár még a szószékről is elhangzik néhány gépiesen ismételgetett mantra, amivel lelkiismeretét nyugtatgatja. Egy idő után persze valami eszébe jut, mert jön az az életfordulat. Kiderül, hogy Isten elfogadta a döntését: a hátat fordítást, ezért nincs vele. Ha Isten nincsen vele, akkor a hitét veszni hagyó ember képtelenné válik a védekezésre az őt ért támadásokkal szemben. Csupán azokkal az eszközökkel tud harcolni, amit az ellenfelei használnak. Lecsúszik arra a szintre, ahol azok vagdalkoznak. A veresége súlyos lesz, mert azt hiszi, hogy neki tényleg azon a szinten, abban a sivár szellemi dimenzióban kellett csatároznia. A jó hír számukra: bármikor újra lehet kezdeni. Visszatérve a gyökerekhez. abba az állapotba, mely oda illeszkedik az Úrhoz. Visszaformálódni, reformálódni...
„… ha valóban meghallgatnánk a bennünk lakó Istent, meghallanánk, hogy a nehezebb út választására ösztökél. Ez azonban küzdelemmel és szenvedéssel járna. Időnként mindenki meghátrál attól, hogy ezt a lépést megtegye. Mint Ádám és Éva, minden elődünk lusta volt. Így az eredendő bűn létezik, és lustaságnak hívják.” (M. Scott Peck)
Uram, Krisztus Jézus!
Köszönöm Egyetlen Uram, az életemet átformáló szavadat. Mutasd meg a helyes ösvényt ma is számomra, ahogy ezt eddig is tetted.
Ámen
