Diacon
A békesség Istene pedig, aki az örök szövetség vére által kihozta a halottak közül a mi Urunkat, Jézust, a juhok nagy pásztorát, tegyen készségesekké titeket minden jóra, akaratának teljesítésére; és munkálja bennünk azt, ami kedves őelőtte Jézus Krisztus által, akinek dicsőség örökkön-örökké. Ámen (Zsid 13,20-21)
Nekünk, reformátusoknak van egy szép, régi köszönésünk, amely a tartalma mellett néha áthidalja a tegezés-magázás konfliktusát is. Áldás, békesség! Ha valami újat kezdünk el, sokszor ezt kívánjuk magunknak: csak az áldás meglegyen és hozzá kapcsolódva a békesség. De ezzel kezdődhet valami nagy dolog, új életszakasz is az életünkben, ha csak a keresztelőre, a konfirmációra, a házasságkötésre gondolunk. Ezeken az alkalmakon az áldásnak igen nagy szerepe van. Egy új életszakasz, egy új út készül, amire áldást kérünk és adunk. Az áldás lehet valaminek a lezárása is, egyszersmint új lehetőséget ad számunkra: egy új útra lépést segít elő. Nem véletlenül szerepel ez az újszövetségi levelek végén is így: lezárja a levelet, és a gyülekezetnek vagy személyeknek Isten jóakaratának a kívánását jelzi. Jézus személye, megváltói munkája készségesekké tehet minket a jóra, hogy mi is jót tegyünk másokkal. Ezzel az ő akaratát is beteljesítjük és ráadásul kedves is Őelőtte, Aki ennek beteljesítésében segít is nekünk.
Az áldás úgy lesz igaz, hogy Jézus Krisztus megmutatja magát nekünk.
Uram, Krisztus Jézus!
Köszönöm, hogy a Te áldásodban létezem. Kérlek, Egyetlen Uram, úgy engedj a világba, hogy mindig mellém adod áldásodat, ha kezdek, ha lezárok valamit. Köszönöm, hogy Általad lehetünk áldottak.
Ámen
