Diacon
„Elvetette a magot a földbe.” (Mk 4,26)
Minden az Ige meghallásával, megismerésével, befogadásával kezdődik. Bár az emberek sok helyről származtatják vallási ismereteiket, mégis a Biblia az egyetlen olyan kinyilatkoztatás, amely Istentől származik. Ezt keresztényként mindenféle hitvédelmi háttér és bizonyítás nélkül fogadjuk el. Ha Jézust szeretnénk követni, és a hitben növekedni akarunk, akkor ez elképzelhetetlen úgy, hogy figyelmen kívül hagyjuk a Szentírást. Az sem jó, ha olvassuk ugyan a Bibliát, de belőle szemezgetve próbáljuk cselekedeteinket magyarázni. Épp fordítva: a cselekedeteink fakadjanak a megértett igéből. Ez a hit. Máskülönben döntéseinket úgy hozzuk meg, mintha nem ismernénk a benne foglalt alapelveket. Csak mantrázunk néhány rosszul kiragadott igeszakaszt. Ezzel azt nyilvánítjuk ki, hogy inkább a magunk eszére, nem pedig az isteni bölcsességre hagyatkozunk. De létezik egy másik világ, mely a miénken túl van, a Biblia ennek a világnak az úti kalauza.
Másoknál a tövisek közé hullott a mag: ezek meghallják az igét, de e világ gondja, a gazdagság csábítása, vagy egyéb dolgok megkívánása megfojtja az igét, úgyhogy ez sem hoz termést. (Mk.4,18-19)
Uram, Krisztus Jézus!
Köszönöm Egyetlen Uram az életemet.
Ámen