Diacon
Saul pedig az Úr tanítványai elleni fenyegetéstől és öldökléstől lihegve elment a főpaphoz, és leveleket kért tőle Damaszkuszba a zsinagógákhoz, hogy ha talál olyanokat, akik az Úr útjának hívei, akár férfiakat, akár nőket, megkötözve vihesse azokat Jeruzsálembe. (ApCsel 9:1-2)
Érdemes elgondolkodnunk azon, hogy vajon nekünk milyen személyes céljaink vannak? Meg tudjuk fogalmazni, ha valaki megkérdezi, hogy mi a tervünk az egészségünk, a családunk, az anyagiak vagy éppen a hitünk, a lelki életünk tekintetében? Különösen az utóbbi lenne nagy dolog és szükséges, vagyis ha terveink lennének a lelki fejlődésünkről, a hitben való növekedésről. Egyszer két férfi beszélgetett. Az egyik így szólt a másikhoz: Képzeld, beiratkoztam az egyetemre. Mire a másik így reagált: Elment neked az eszed öt év múlva ötven éves leszel, minek már egyetemet végezned? Erre pedig ez a reakció érkezett: Nézd, öt év múlva, ha Isten éltet, így is, úgy is 50 éves leszek, de szeretném értelmesen, értékesen eltölteni az elkövetkező éveket. Nyilván ez a kis történet nem azt üzeni, hogy minden 45 éves ember kötelezően jelentkezzen egyetemre. De azt üzeni, hogy gondoljuk végig, hogy öt év múlva, ha Isten éltet, milyennek szeretnénk látni az életünket, a családunkat, a gyülekezetünket? Így is, úgy is lesz valamilyen az életünk, a családunk, a gyülekezetünk öt év múlva, de van-e bennünk terv arra nézve, hogy mi mit szeretnénk, milyen legyen? Mert a törött edények gyakran alkalmasabbak Krisztus kegyelme és mindenre elégséges volta megmutatására, mint az épek...
Válaszszatok azért, atyámfiai, ti közületek hét férfiút, kiknek jó bizonyságuk van, kik Szent Lélekkel és bölcseséggel teljesek, kiket erre a foglalatosságra beállítsunk. (ApCsel 6,3)
Uram, Krisztus Jézus!
Köszönöm Egyetlen Uram a kegyelmi időt, melyben Reád nézve készíthetek terveket.
Ámen
