Diacon
„Samárián kellett pedig átmennie…” (Jn 4,4)
A korabeli hithű izraelita a lábát be nem tette Samária földjére, inkább került egy nagyot. Jézus azonban másként döntött: átlépte ezt az évszázados múltra visszatekintő határt, példát mutatva, hogy a misszió csak így működhet. Az evangélium csak így terjedhet. Jézus nem azért döntött a Samária területén való áthaladás mellett, hogy az ott élőket szidja, gúnyolja. Azért „kellett” átmennie, hogy ezzel a samáriai, bűnös asszonnyal való találkozás megtörténhessen. Azért, hogy megvalósuljon: „megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek”. Mert az Istennek kegyelme átlép minden határt, emberi kéz által húzott határt ugyanúgy, mint az élet és halál között húzódó határvonalat. Ez a másik felé mozdulás rejlik ebben a félmondatban: „Samárián kellett pedig átmennie”. Egymás megismerésével, elfogadásával, gyűlölködés nélkül. A mi életünkben mit jelent „átmenni Samárián”, mi az a terület, ahol közelebb kellene lépnünk anélkül, hogy a miénktől különböző véleményt gyaláznánk?
Az Isten lélek: és a kik őt imádják, szükség, hogy lélekben és igazságban imádják. (Jn.4,24)
Uram, Krisztus Jézus!
Köszönöm Egyetlen Uram, hogy Neked egyikünk sem idegen.
Ámen.
