Diacon
„Ézsau eléje futott, megölelte, nyakába borult, megcsókolta, és sírtak.” (1 Móz. 33,4)
Milyen jó, hogy sok kibékülésről tudunk a Bibliából. Ilyen az Izsák és Izmael, Jákób és Lábán, a tékozló fiú és apja kibékülése is. Minden ilyetén kibékülést az Istennel való megbékélés, a bűnvallás előz meg. Ezután következik a csodálatos kibékülés az emberekkel, mert sokkal nehezebb bevallani az emberek előtt a tévedésünket, őszinte bűnvallást tenni emberi szavakkal, mint Isten előtt elmondani egy bűnvalló imát. Az első lépés viszont mindig az Istennel való kapcsolat rendezése. Amely szintén nem egyszerű, tusakodással jár együtt, mint ahogy Jákóbnak is csípője kificamodásába került ez a küzdelem. Csak kapcsolatokon keresztül ismerjük fel, hogy kik is vagyunk, és csak közösségben fedezzük fel az igazi identitásunkat. Egymagunkban sosem fogunk rájönni arra, hogy kik is vagyunk valójában. Ezt csak a kapcsolatainkban tudjuk felfedezni. Ez pedig azt jelenti, hogy kapcsolatban és közösségben kell lennünk másokkal.
A magányos létező csak a másik másságában fedezi föl saját létezésének igazi lehetőségét. (Orbán László)
Uram, Krisztus Jézus!
Köszönöm, hogy minden nap velem vagy.
Ámen
