Diacon
„Ne félj; én vagyok az Első és az Utolsó.” (Jel 1,17)
Jézussal fogunk utoljára találkozni földi életünkben. Eljön az az idő, hogy mindenki meglátja Őt, még azok is, akik általszegezték: „És reám tekintenek, akit átszegeztek, és siratják őt, amint siratják az egyetlen fiút” (Zak 12,10). A Jelenések könyvében is azért olvassuk ezt: „Ne félj; én vagyok az Első és az Utolsó, És az Élő; pedig halott voltam, és ímé élek örökkön öröké Ámen.” Pál apostol ezt írja: „Mert nékünk mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus ítélőszéke előtt, hogy ki ki megjutalmaztassék a szerint, amiket e testben cselekedett, vagy jót, vagy gonoszt.” (2Kor 5,10) Az utolsó szó mindig Krisztus Jézusnál van. A Sátán ármánykodása az, hogy éljük az életünket hedonistán, mert úgyis belehullunk a megsemmisülésbe. Jób erről így beszél: „Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll.” (Jób 19,25) Nekünk ugyan milyen lesz az utolsó találkozásunk Jézussal?
Megfordultam, hogy lássam, milyen hang szólt hozzám, és amikor megfordultam, hét arany gyertyatartót láttam, és a gyertyatartók között az Emberfiához hasonlót: hosszú palástba volt öltözve, mellén aranyövvel körülövezve; feje és haja fehér volt, mint a hófehér gyapjú, szeme, mint a tűz lángja; lába hasonló volt a kemencében izzó aranyérchez; hangja olyan, mint a nagy vizek zúgása. (Jel. 12-15)
Uram, Krisztus Jézus!
Köszönöm Egyetlen Uram, hogy Te vagy a reményem a jövendőre nézve is.
Ámen
