Diacon

És most ne bánkódjatok, és ne bosszankodjatok azon, hogy engem ide eladtatok; mert a ti megmaradástokért küldött el engem Isten ti előttetek. (1Móz 45,5)

A bibliai Józsefet, akit testvérei eladtak, éppen az ő testvéreinek a megmaradásáért küldte el Isten Egyiptomba a fáraóhoz. Alakja, aki megpróbálja ugyan a testvéreit, de aki teljes szívből megbocsát nekik, nyílván Jézus Krisztust ábrázolja. Azt a Megváltót, akit az emberek, a testvérei eladtak, de Aki a kereszten is azokért imádkozott, akik odaszegezték, és akiknek megmaradásáért szentelte oda életét. Ha kissé elmélyedünk az Igében, lehetetlen dolog erre rá nem jönni. Könnyedén felismerni ezekben a versekben azt a Krisztus Jézust, Aki testvérünkké lett, aki az övéi közé jött, de az övéi nem fogadták be. Mi vajon hányszor adtuk már el Őt?

Az Ő türelme az én üdvösségem. Életem története pedig: Ő mindig könyörülettel hordozott. (Bezzel)

Uram, Krisztus Jézus!

Köszönöm, hogy velem vagy. Kérlek Egyetlen Uram, bocsásd meg árulásaimat, emberi gyarló indulataimat. 

Ámen

Készíts ingyenes honlapot Webnode