Diacon
A szentségtörő, üres fecsegők elől pedig térj ki, mert egyre messzebb mennek az istentelenségben, és szavuk úgy terjed, mint a rákos fekély.”(2Tim 2,16)
Az I. században sem volt ismeretlen a rák, ma pedig szinte minden család kénytelen szembenézni, megküzdeni a kórral. Sajnos mindannyian tudjuk sorolni az efféle megbetegedések ismérveit. A rákos betegség alattomos, mert észrevétlenül kezd kialakulni, tünetek nélkül képes rombolni, és amikor fény derül a betegség létére, ott már komoly tünetek vannak általában. Gyorsan terjed, onnantól kezdve, hogy kiderül a betegség, versenyfutás az idővel minden nap. Ennek a betegségnek a képét használja hasonlatként Pál apostol, amikor fiatalabb szolgatársát, Timóteust próbálja leveleiben felkészíteni a gyülekezet vezetésének várható nehézségeire. „Harcold meg a hit nemes harcát”; „mint Krisztus Jézus jó katonája...” – fogalmaz levelében az apostol. Mert mindig lesznek rákos fekélyként terjedő veszélyes tényezők, melyek aláásni akarnak. Az életben maradáshoz küzdeni kell, nem ölbe tett kézzel várni a fejlődést, a változást. Legyen bölcsességünk ma is, hogy felismerjük a hitünkre veszélyt jelentő körülményeket. Tudjunk szólni és cselekedni, ha az igazság úgy kívánja. Ha kell, haszontalan szóharcoktól távol maradva, csendes imádságban kérni Isten békességét, amely minden emberi értelmet meghalad.
A legdicsőségesebb munkában sem óvhatjuk meg magunkat az ellaposodástól és lelki megszegényesedéstől. Teremtő erőket csak a Teremtővel való tartós közösségben nyerhetünk. (Kroecker)
Uram, Krisztus Jézus!
Köszönöm hitem ajándékát. Kérlek, Egyetlen Uram, őrizz meg a közönytől mindenkoron.
Ámen.