Diacon
De mindezekben felettébb diadalmaskodunk, Az által, aki minket szeretett. (Rm 8,37)
Sokszor rossz élményünk a vereség, a kudarc. Valami nem sikerül, valamilyen célt nem tudtunk elérni. Elkeseredünk, sőt, beletörődünk. Örök vesztesnek érezzük magunkat, akik soha nem fognak győzelmet aratni. Teljes vereséget szenved az, aki meg sem próbált küzdeni a győzelemért, és az is biztos vesztes, aki abbahagyja a küzdelmet. De Isten nem vesztes életre teremtett bennünket. A sportolók megtanulnak esni, hogy fel tudjanak állni. A járni tanuló kisgyermek ügyesen letottyan, majd újra feláll és megy tovább. Nekünk is ezt kell tennünk: gyermeknek maradni, Isten gyermekeként felállni az elesésből, és menni tovább.
„Annak okáért mi is, kiket a bizonyságoknak ily nagy fellege vesz körül, félretéve minden akadályt és a megkörnyékező bűnt, kitartással fussuk meg az előttünk levő küzdő tért. Nézvén a hitnek fejedelmére és bevégezőjére, Jézusra, aki az előtte levő öröm helyett, megvetve a gyalázatot, keresztet szenvedett, s az Isten királyi székének jobbjára ült. Gondoljátok meg azért, hogy ő ily ellene való támadást szenvedett el a bűnösöktől, hogy el ne csüggedjetek lelkeitekben elalélván.” (Zsid 12,1-3)
Uram, Krisztus Jézus!
Köszönöm a küzdelmes életemet. Köszönöm Egyetlen Uram, hogy megerősítesz ebben küzdelemben, hogy a Benned elkészített végső diadalban is részem lehessen.
Ámen
