Diacon
Majd megtudják az egyiptomiak, hogy én vagyok az Úr, ha kinyújtom kezemet Egyiptomra, és kihozom közülük Izráel fiait. Mózes és Áron eszerint jártak el. Úgy cselekedtek, ahogyan megparancsolta nekik az Úr.” (2Móz 7, 5-6)
Mai igénkben Mózes és Áron a fáraónál van. Be kell teljesíteni az Isten tervét, a fogságból való szabadulást. A fáraó már csak a veszélyt látja a népben. Szaporodnak és sokasodnak, erősödnek Gósen földjén. Mózes hiába nő fel, mint egyiptomi herceg. Ebben a helyzetben is a szabadítást készítette Isten. Ma élőkként mi sem tudhatjuk, hogy élethelyzeteink mivé válnak az Isten kezében. Ezért jó, ha a keresztyén ember meg tudja magában jelölni a magasabb célt, az Isten akaratát. „Én ugyan tudom, hogy az egyiptomi király nem engedi meg, hogy elmenjetek, hanem csak az erőszaknak enged majd, de én kinyújtom a kezemet, és megverem Egyiptomot mindenféle csodával” – mondja az ige. A kérdés, hogy ma mitől félünk? Ott fog mellettünk is állni az Isten, amikor megpróbál bennünket. De kinek engedünk, a félelmeinknek vagy a szabadságnak?
“Jézus pedig, a mint hallá a beszédet, a mit mondanak vala, azonnal monda a zsinagóga fejének: Ne félj, csak higyj.” (Márk5,36)
Uram, Krisztus Jézus!
Köszönöm a velem való terveidet. Kérlek Egyetlen Uram, vezess át a félelmetes élethelyzeteken is, és növeld hitemet.
Ámen
