Diacon
Az Atya szereti a Fiút, és kezébe adott mindent. Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van. (Jn 5,35)
Az örök élet sohasem emberi teljesítmény, hanem egyedül a hitnek, Krisztus befogadásának következménye. Sokan úgy gondolják, hogy a "józan emberi ész" segítségével meg tudják oldani a betegségek, háborúk, az életük, sőt még a halálnak a kérdéseit is. Krisztus Jézus nélkül azonban semmit sem lehet megoldani. Nélküle lehetetlen Istent megismerni, a szerető mennyei Atyát, aki gyermekeinek gondját viseli. Az Istent, Aki szenvedéseiket javukra fordítja. Jézus nélkül nincsen megoldása a bűnnek, mert nélküle az ember nem tud igazán ember sem lenni. Vele azonban fény vetődik a halál titkára: a halál nem a vég, hanem a kezdet. A kulcs, amely az örök élet kapuját tárja fel előttünk, Jézus kezében van. Ő pedig megnyit minden zárat, mert Övé minden: a tegnap, a ma, a holnap, az örökkévalóság. Az Atya mindezt a Fiúnak adta, mert Benne és Általa nekünk akarja adni.
Amikor gyermek voltam, úgy szóltam, mint gyermek, úgy éreztem, mint gyermek, úgy gondolkoztam, mint gyermek; amikor pedig férfivá lettem, elhagytam a gyermeki dolgokat. (1Kor. 13.11)
Uram, Krisztus Jézus!
Köszönöm Egyetlen Uram, hogy üdvbizonyosságom lehet a Beléd vetett hit által.
Ámen