Developer
Mert én tudom az én gondolatimat, a melyeket én felőletek gondolok, azt mondja az Úr; békességnek és nem háborúságnak gondolata, hogy kivánatos véget adjak néktek. (Jer 29,11)
A hozzáállásunk, a tetteink nagyon is beszédesek egy-egy élethelyzetben. Láttunk már elkeseredett embert, aki úgy hitte, hogy nincs remény élete jobbra fordulására. Siránkozott, indulatos volt, de a tettei leginkább hiányoztak. Ezzel a lelkülettel próbálta csinálni a semmit. Izrael népe is így volt vele. A babiloni fogságban azt remélték, hogy úgyis hamar hazatérnek. Amikor pedig teltek az évtizedek, már nem a reményük, hanem az elkeseredésük növekedett. Kellett nekik a biztató szó. Jött is az Úrtól, aki prófétáján keresztül üzent övéinek. Vajon hányszor nem hisz az Úrnak az ő mai népe? Hányszor értjük az Úr Igéjének figyelmeztetését és mégis könnyelműek vagyunk: nem történhet az meg velünk. Szeretnénk mi, ha Isten Igéje csak vigasztalna, bátorítana, ígéretekről, áldásokról szólna. De bizony szól az intésről, feddésről is. Meghalljuk, komolyan vesszük-e? A világ rajtunk ma egyet keres, hogy az Ige bennünk testté lesz-e? Valóságos gyakorlati életté, nem lózungokká, ostoba kijelentésekké, hanem igazi szeretetté, odaadássá, áldássá.
Mert ezt mondja a Seregek Ura, Izráel Istene: Ne hitessenek el titeket a ti prófétáitok, a kik közöttetek vannak, se a ti jövendőmondóitok, és ne figyelmezzetek a ti álmaitokra, a melyeket álmodoztok. (Jer 29,8)
Uram, Krisztus Jézus!
Köszönöm Egyetlen Uram, hogy naponként a Te Igéd az útmutatóm.
Ámen
