Developer
Istvánt pedig eltakaríták kegyes férfiak, és nagy sírást tőnek ő rajta. Saulus pedig pusztítá az anyaszentegyházat. (ApCsel 8,3)
Mai Igénkből kiderül, hogy az első keresztyének figyeltek egymásra. Istvánt, aki az első vértanúja volt a keresztyénségnek, eltemették. Ő egyike volt a korábban kiválasztott hét diakónusnak. Az élete sem volt drága neki Krisztus Jézusért, hiszen tudta és hitte, hogy Jézus is életét áldozta a világért. Amikor megkövezik Istvánt a hitéért, két rövid mondatot mond: „Uram, Jézus, vedd magadhoz lelkemet! Uram, ne ródd fel nekik ezt a bűnt!” Szavai egybecsengenek az Úr Jézus kereszten mondott könyörgésével: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!” Nem a saját bőrüket mentik a tanítványok, hanem végtisztességet adnak Jézusba vetett hitéért kínhalált szenvedett társuknak. Mert a hívő is szomorú, ha gyászol. Reményteljes a szomorúsága, de könnyeket ejt. Vannak ilyen helyzetek a ma élő keresztyének életében is. Megrendülhetünk, fájdalmat élhetünk át. De folyamatosan erőt meríthetünk Egyetlen Urunkból, a minden fölött hatalmat gyakorló Krisztusból. Megbizonyíthatjuk az Ő valóságát ennek a hitetlen világnak az életünkön keresztül. Az egyetlen út, ha megragadjuk a hitet, és az elkezdett bizodalmat mindvégig megtartjuk.
János ugyan vízzel keresztelt, ti azonban Szent Lélekkel fogtok megkereszteltetni. Ha tehát az Isten hasonló ajándékát adta nékik, mint nékünk is, kik hittünk az Úr Jézus Krisztusban. (ApCsel 11,17)
Uram, Krisztus Jézus!
Köszönöm Egyetlen Uram, hogy gyenge hitem Benned nyer erőt.
Ámen
