Developer
És megoltalmazom e várost, hogy megtartsam azt én magamért és szolgámért, Dávidért! (Ézs 37,35)
Élni akarunk. „Még, legalább 50 évet” – mondja a huszonéves fiatal. „Még, legalább 30 évet” – mondja a középkorú kortársam. „Még 15 évet kérek” – mondja az idős testvér. „Az unokám ballagását, aztán: esküvőjét, utána: a dédunokám születését szeretném még megérni.” Mindig van életünkben egy „következő” dátum. De miért is ne lehetne? Az ember élni akar. A mai Igénkben mit is tett Ezékiás? Hátat fordít a hírvivőnek, Ézsaiás prófétának: „arcát a fal felé fordította… imádkozott… és keservesen sírt.” Igazságos-e az Isten? Ezt teszi vele? Nem érti, mert semmit sem ért. De mit tesz az az ember, aki Isten közelében él? Mi az első teendője, amikor az érthetetlen, sőt méltánytalannak ítélt ténnyel áll szemben? Elsősorban imádkozik. „Ó, Uram, ne feledkezz meg arról…”. Sírtunk már úgy, hogy a végén kacagtunk? Még könnyes a szem, de a félelem elmúlt. Maradt az Egyetlen Élő Isten. És az öröklét.
Áldjátok azokat, a kik titeket kergetnek; áldjátok és ne átkozzátok. Örüljetek az örülőkkel, és sírjatok a sírókkal. Senkinek gonoszért gonoszszal ne fizessetek. Ha lehetséges, a mennyire rajtatok áll, minden emberrel békességesen éljetek. Magatokért bosszút ne álljatok szerelmeseim, hanem adjatok helyet ama haragnak; mert meg van írva: Enyém a bosszúállás, én megfizetek, ezt mondja az Úr. (Róm 12,15)
Uram, Krisztus Jézus!
Köszönöm Egyetlen Uram életem próbáit.
Ámen
