Developer
Jaj néktek vak vezérek, a kik ezt mondjátok: Ha valaki a templomra esküszik, semmi az; de ha valaki a templom aranyára esküszik, tartozik az. (Mt 23,16)
Az Ézsaiás könyve hosszasan sorolja fel, hogyan vonatkozik ez sokakra: „Jaj azoknak…”. Indulatszóként találjuk Krisztus Jézus utolsó beszédei között, amikor a farizeusok ellen sorolja fel a sok jajt a külső és belső közti különbség érzékeltetésére. Jézus sok képet használ a beszédeiben, a legerőteljesebb ezek közül a sír szimbóluma. A sír kívülről lehet díszes, de belül a halált, az elmúlást hordozza. Ez látszik meg a látszatra még jónak tűnő cselekedeteinkben is. Tizedet adhat valaki a mentából, kaporból, köményből, de mai fogalmainkban látható, mérhető dolgokból is, de mit ér mindez, ha a lelki élet nem követi. Ha elmarad az igazságos ítélet, az irgalmasság, a hűség gyakorlása. Az ember legtöbbször a külsőt veszi észre (egymásban is), azzal él, de kevésbé fordít gondot a belsőre, ami rejtve van. A farizeusok ma is köztünk vannak. Modernkori énjük egyik izmusból a másikba esik, amit kérdeznek, sem hihető. Az egyházban is azt tapasztaljuk, hogy a láthatókra nézünk, melyek köztudottan ideigvalók. Pedig mindig a belsőnk történései hatnak a külső felépítményre is.
Épen így ti is, kívülről igazaknak látszotok ugyan az emberek előtt, de belől rakva vagytok képmutatással és törvénytelenséggel. Jaj néktek képmutató írástudók és farizeusok! mert építitek a próféták sírjait és ékesgetitek az igazak síremlékeit. (Mt 23,28)
Uram, Krisztus Jézus!
Köszönöm Egyetlen Uram, hogy megnyitottad szemeimet.
Ámen
