Counsellor
Ne legyen más istened, idegen istent ne imádj! (Zsolt 81,10)
Szomorúság járja át a szülői szívet, ha gyerekei nem hallgatnak rá. Mennyivel inkább így érzett Isten, amikor Egyiptomból, a szolgaság házából kivezette választott népét, akik mindezt hálátlansággal és engedetlenséggel viszonozták. „De népem nem hallgatott szavamra.” Isten a mi személyes életünkben is sok csodát tett már. Azonban hányszor nem hallgatunk rá mi magunk sem. Hányszor vagyunk engedetlenek irányába. Pedig jól felfogott érdekünk lenne az Egyetlen Úrra bízni magunkat. Azért, mert Ő tudja, hogy mit miért tesz vagy enged meg életünkben. Ő látja a közeli és távoli jövőnket is, vagyis azt is, amit mi még csak nem is sejthetünk. Mi képezi döntéseink alapját: Isten iránti bizalmunk, vagy valami más? Manapság és mibennünk mi módon van jelen a Krisztus? Hálásak vagyunk áldásaiért, csodáiért, melyekkel eddig segítette az utunkat? Nem is lehetne más válasz minderre, mint az engedelmesség, a hálából csak Neki való élés.
De népem nem hallgatott szavamra, Izráel nem engedelmeskedett nekem. Ezért hagytam, hogy szívük kemény maradjon, és kövessék a maguk tanácsát. (Zsolt 81,13)
Uram, Krisztus Jézus!
Köszönöm Egyetlen Uram csodáidat. Kérlek, adj engedelmes szívet nekem.
Ámen

