Counsellor
Péter azonban felemelé őt, mondván: Kelj fel; én magam is ember vagyok. (ApCsel 10,26)
Kornéliusz és Péter apostol találkozása az, ahol elhangzik mai Igénk mondata. Az őskeresztyénség történetében átszakad egy gát, és megnyílik az ajtó a pogányok felé. Mai életünkben is a keresztyén és az emberi mivoltunk mintha elválna egymástól. Gyakran hallunk ilyen megkülönböztetést, de vajon miért? Szét lehet választani a keresztyént és az embert? Némelyek a humanizmus és a keresztyénség küzdelmét látják ebben. Ma is nagyon időszerű, hogy hogyan tekintünk a másikra. A dolog veszélyes is lehet: amikor maga az ember fontosabb lesz, mint az ügy, amiben részt veszünk. Ez a személyi kultusz akkor is kialakul, ha valaki nem akarja, az emberi történelem éppen ezt bizonyítja. Péter személye is kiemelődik a többi apostol közül. Rómában a róla elnevezett katedrálisnál a szobra mellett fényképezkedők a bizonyítékai ennek. Pedig Péter elemi erővel tiltakozik az ellen, hogy többnek tartsák, mint bármelyik másik embert. Ezért olyan jelentőségteljes ez a gondolat, és ez az, amit mi is megtanulhatunk Péter apostoltól: felemelni, magunkhoz közel emelni a másikat.
Nem személyválogató az Isten; Hanem minden nemzetben kedves ő előtte, a ki őt féli és igazságot cselekszik. Azt az ígét, melyet elkülde az Izráel fiainak, hirdetvén békességet a Jézus Krisztus által, mert ő mindeneknek Ura. (ApCsel 10,35)
Uram, Krisztus Jézus!
Köszönöm Egyetlen Uram, hogy embernek teremtettél, és másokat adtál mellém, hogy könnyítsék életem.
Ámen
