Counsellor
Tanuljátok meg, mi az: Irgalmasságot akarok és nem áldozatot. Mert nem az igazakat hivogatni jöttem, hanem a bűnösöket a megtérésre. (Mt 9,13)
Jézus Krisztus jól tudta, hogy melyik ember szívében mi lakozik. Így választotta ki tanítványnak Mátét is, aki hűen követte Őt. Befogadta a házába, és nagy vendégséget szervezett az érdeklődőknek. Ennél a társaságnál beszélgetés alakult ki, ahol a magukat igaznak tartó farizeusok kérdőre vonták Jézust. Krisztus belelát a szívekbe, a farízeus gonoszkodásba, és nyíltan a bűnösök mellé áll, akiknek lelki gyógyulásra van szükségük. Itt látjuk meg igazán Egyetlen Urunk irgalmasságát, hogy nem veti el azokat, akikről emberek már lemondtak. A féltő szeretet beszél belőle, de ugyanakkor elítéli a bűnt, a bűnöst pedig oltalmába veszi. Neki nem az tetszik, ha hamis áldozatot mutatnak be, színből imádkozik valaki. Ma is igen sokan vannak, akik hangzatos szavakat használnak, a Biblia ismeretre hivatkoznak, és közben pedig nem hajolnak le a nyomorulthoz. Krisztus Jézus megítél bennünket, de fel is emel. Máté, a hajdani megvetett és félt vámszedő ezt észreveszi Jézusban, és szavára elhagyja régi életmódját. Aki magát igaznak tartja, azzal Krisztus nem akar mit kezdeni, bukása törvényszerű. Csak akkor van reménye a megigazulásra, ha magát megalázza és hátat fordít korábbi bűnös, pökhendi, önelégült életmódjának.
És körüljárja vala Jézus a városokat mind, és a falvakat, tanítván azoknak zsinagógáiban, és hirdetvén az Isten országának evangyéliomát, és gyógyítván mindenféle betegséget és mindenféle erőtelenséget a nép között. (Mt 9,35)
Uram, Krisztus Jézus!
Köszönöm Egyetlen Uram, hogy Te jól ismersz engem.
Ámen