Counsellor
A reménység pedig nem szégyenít meg; mert az Istennek szerelme kitöltetett a mi szívünkbe a Szent Lélek által, ki adatott nékünk. (Róm 5,5)
Sokszor halljuk a mondatot: „A remény hal meg utoljára.” A reménység azonban nem magától van, hanem a megpróbáltatásban, a kipróbáltságban terem. Méghozzá a hívő ember szívében, Isten Szentlelkének munkája által. Ezért igaz, hogy ha van élő reménységünk, akkor abban mi nem maradunk szégyenben. Hiszen Egyetlen Urunk nem hagy bennünket szégyenben. Nem élhetünk azonban vissza a reménység ígéretével. Nem valami vakhitről, felelőtlen bizakodásról szól a mai Ige. A közelmúlt napjaiban nagyon is érezhettük, hogy nincs más, mint Istenünk kegyelmében reménykedni. Megpróbáltatásban vagyunk minden nap. De kapjuk Teremtő Urunk Szentlelkét a szívünkbe, hogy éljünk. Reménykedve várjuk a vírus visszaszorulását, a betegek gyógyulását, a tilalmak teljes feloldását. Reménykedve, hogy ha megbetegednénk is, az Ő kezében vagyunk, ezért el nem veszünk. A mi igazi reménységünk nem ide szól, hanem a mennyei örök hazába. Oda, ami kész van kezdettől, és egyedül Krisztus Jézusért léphetünk be oda.
Minekutána azért most megigazultunk az ő vére által, sokkal inkább megtartatunk a harag ellen ő általa. (Róm 5,9)
Uram, Krisztus Jézus!
Köszönöm Egyetlen Uram, hogy Benned lehet reményem nekem is.
Ámen
