Counsellor

Meg van írva: Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden ígével, a mely Istennek szájából származik. (Mt 4,3)

Talán vannak tőlünk távol álló részei is a Bibliának, de hisszük és valljuk, hogy minden egyes szava Isten szájából származik. Isten szava által teremtette a világot: annyit mondott „legyen” és lett. Isten szavának teremtő ereje van, amely ma is képes teremteni, újjáteremteni életeket. Még a gonosz is a Szentírást idézi. Ez megdöbbentő, és egyben ijesztő. De éppen emiatt fontos jól ismerni az Igét, mert a Sátán egyszerűen hazudik, amikor felkínálja Jézusnak a hatalmat. Miféle hatalmat kínálhat fel? Hiszen ha hatalma lenne, nem kellene Jézussal alkuba bocsátkoznia, és kérnie, hogy boruljon le előtte. Jézus az Írást idézi:  Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak néki szolgálj. Biztos abban, hogy Ő Istent szolgálja, több úr pedig nincs. Éles fegyver tehát az Ige a kísértéssel szemben: annál élesebb, minél jobban ismerjük a Szentírást. Ezért érdemes tanulmányozni azt, mint például Bibliaórán, ahol segítséget kaphatunk, ha elakadunk, ha nem értjük. Éles kard, ha biztosan tartjuk kezünkben. Krisztus Jézus tápláléknak hívja Isten Igéjét. Sokszor használjuk mi keresztyének ezt a kifejezést az Igére, „lelki eledelnek” nevezve azt. De valóban táplálék-e az Ige nekünk? Ha olvassuk, úgy épül az be elménkbe, az egész életünkbe, ahogyan a kenyér a szervezetünkbe? Az a lelki eledel, amit magunkhoz veszünk, eljut mindenhová a cselekedeteinken keresztül? Adja Egyetlen Urunk, hogy naponta éljünk vele. 

Azért szólok velök példázatokban, mert látván nem látnak, és hallván nem hallanak, sem nem értenek. És beteljesedék rajtok Ésaiás jövendölése, a mely ezt mondja: Hallván halljatok, és ne értsetek; és látván lássatok, és ne ismerjetek. Ha valaki hallja az ígét a mennyeknek országáról és nem érti, eljő a gonosz és elkapja azt, a mi annak szívébe vettetett vala. (Mt 13,13)

Uram, Krisztus Jézus!
 
Köszönöm Egyetlen Uram, hogy szolgálód lehetek.
 
Ámen