Counsellor
Azokban a napokban pedig, mikor a tanítványok szaporodának, támada a görög zsidók közt panaszolkodás a héberek ellen. (ApCsel 6,1)
Nőtt a tanítványok száma – írja a mai Ige, és ennek következtében zúgolódás támadt a gyülekezetben. Azt tudjuk, hogy nincs emberi közösség zúgolódás nélkül. Nincs az a család, amelyre a súrlódásmentesség lenne jellemző mindig, minden körülmény közepette. Nincs olyan gyülekezet sem, ahol fel ne ütné a fejét a panaszkodás a másik tagra. A nagy kérdés azonban ezzel kapcsolatban úgy hangzik, hogy ha valaki zúgolódik egy gyülekezetben, annak mi a valódi oka? Netán a gyarló énje, az előtörő önzősége, saját szempontjai, vagy az, hogy nem kap elég lehetőséget arra, hogy az Úr ügyét a Tőle kapott talentumokkal előre mozdítsa? Az Igében szereplő gyülekezeti közösség tagjai szolgálni akartak. Látták, tapasztalták az Úrnak való szolgálat áldásait és ki akarták venni ebből a részüket. Szerettek volna odaférni a szolgálók közösségébe. Azért zúgolódtak, mert hasznos, tevékeny, áldozatkész tagjai akartak lenni a gyülekezetnek. Ez egy áldott zúgolódás, minden más viszont csak árt. Az apostolok munkamegosztásra bíztatták a közösség egészét. Szétosztották a feladatokat. Nekünk se kell pár embert megszakítani, amikor ugyanazt a feladatot mások is elláthatják. Egyes embereknek a tennivalók intézése megy jól. Mások megmaradhatnak az imádkozás és az Ige szolgálata mellett. Ez az utóbbi a kiindulópont: Közös ima, közös Igére figyelés – ez teszi az egyes embereket valódi gyülekezetté.
