Counsellor
Dávid király, leborula az Úr előtt, és monda: Micsoda vagyok én, Uram Isten! és micsoda az én házam népe, hogy engem ennyire elővittél? (2Sám 7,18)
Mai Igénkben Dávid már királyként, bemegy a sátorba, leül, és kifakad belőle tiszta, szép hálaadása. Dávid, a legmélyebb tiszteletadás mellett is természetesen viselkedett. Azt érezhette Isten jelenlétében, mint ma az a gyerek, aki minden félszegség nélkül mer társalogni az apjával, nyugodtam tehet fel kérdéseket. A mi Istenünk, a hajdani Dávid őriző Pásztora, ezen a kis jeleneten keresztül, valami olyan hangulatba enged betekintést, amit, mi is élvezhetünk. Nem viselkedünk természetesen Krisztus Jézus jelenlétében? Pedig: megtehetnénk, hisz ezért halt meg Egyetlen Urunk. Miért fosztanánk meg magunkat az Istennel rendezett kapcsolat felszabadult örömétől? Járuljunk hát oda az Ő lábaihoz, és bocsánatot kérő gyermekként, beszélgessünk vele. Ha lehet, minél gyakrabban. A lélek legmélyének békéje érdekében vállalni kell a mindennapi találkozást Megváltónkkal.
A te igéretedért, és a te jóakaratod szerint cselekedted mindezeket a nagy dolgokat, hogy megjelentsd a te szolgádnak. Ennekokáért felmagasztaltattál, Uram Isten: mert senki sincs olyan, mint te, és rajtad kivül nincsen Isten. (2Sám 7,21)
Uram, Krisztus Jézus!
Köszönöm Egyetlen Uram, hogy Hozzád mindig jöhetek.
Ámen
